Az álom féltestvére / The step-sister of the dream

A TRAFÓ és a FÜGE Produkció bemutatja:
Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

A színészek és táncosok improvizációiból szerkesztette és írta:
Sebők Bori és Kárpáti Péter

Hypnosz és Thanatosz iker-féltestvérek. Az Álom és a Halál. Az Éj istennőjének fiai. Alvilági palotájuk a sötétség barlangja, ahová soha egyetlen fénysugár se téved.

Zsolt, az örök győztes kung-fu bajnok haldoklik. Lakásában sorra felbukkannak régi szerelmei, rokonai, barátai, tanítványai, akiket nem köt össze más, mint hogy az ő életének részei voltak. A halál közeledésének különös hangulata alól nem tudja magát kivonni senki, ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az életük normális menetéből kizökkent segíteni akarók és a haldokló körül lébecolók seregét álomszerű, részeg állapot ragadja magával, amelybe még az a vérfagyasztó lehetőség is belefér, hogy a beteg sorsa átadható - átvehető. Életét kiválthatja egy helyette önkéntesen halálba menő áldozat…

Ulickaja "Vidám temetés" c. regényéből és az Alkésztisz-mítoszból kiindulva azzal foglalkoztunk, hogy az ember meddig tudja elkísérni a másikat az útján. Tudunk-e segíteni egymásnak, meddig lehet eljutni abban, hogy átvállaljuk valaki más terhét. A pitbull cselekedeteinek magánéletekbe betolakodó, bolyongó vándorát és dühös prófétáját játszó Nagy Zsoltot most egy homlokegyenest más szerepben, egy kiszolgáltatott emberi helyzetben láthatjuk.

Szeretettel várjuk a nézőket az előadáskezdés előtt fél órával a színészekkel közös bemelegítésre!

“Fölveszem a herevédőt, majd a lábszárvédőt. Fölhúzom, becsatolom. Aztán a fejvédőt. Becsatolom. Beteszem a számba a foggumit. Ráharapok. Fölveszem a kesztyűt. Becsatolom. Kész vagyok. A halállal szparingolok. Bal egyenesekkel tartom távol. Rádobok egy kombinációt: bal, jobb horog a fejre, és jobb lábbal egy körívest. Ráküldök még egy jobb egyenes rúgást. Levédi, válaszol két egyenessel és egy csapottal. Rúgok egy körívest combra, és rárobbanok négy egyenessel. Egy bal csapottal közbeszúr, dől a fülemből a vér. Térdelek a földön. Lefekszem a földre. Kiköpöm a fogvédőm. Ő leveszi a kesztyűjét, leveszi a fejvédőjét. Megnézi a pupillámat, beszél hozzám, csönd van.“


This production of the Secret Company was jointly presented with The Symptoms. The performance was edited and written from the improvisations of the actors and dancers by Bori Sebők and Péter Kárpáti. 

Hypnosz and Thanatosz are step-brothers. The dream and the death. They are the sons of the Godness of the night. Their stygian palace is a dark cave sidestepped from the light. 

Inspired by Ulickaja’s novel the Happy Funeral and also the myth of Alcestis we put the question how long could you help to another people. How far could you take over someone else’s problem and support him. Can we help to each other at all? Zsolt Nagy, the main character of the ‘Acts of the Pitbull’ plays here an opposite different role. After the angry and provoking prophet of the old legends who crashed lives, you can see him in the ‘Step-sister of the dream’ facing with life problems as a vulnerable ill man.

Rendező / Director: Kárpáti Péter
Dramaturg / Dramaturg: Sebők Bori
Látvány-konzultáns / Visual consultant: Izsák Lili
Munkatárs / Assistant: Barna Zsuzsanna
Produkciós vezető / Production manager: Kulcsár Viktória
Koreográfus / Choreography: Szabó Réka
Orvos-konzultáns / Doctor consultant: Dr. Rásonyi Tamás, neurológus
Támogatók / Sponsors: FÜGE, JURÁNYI, NKA, SzínMűhely Alapítvány, Tünet Együttes

Szereplők / With: Tóth Ildikó, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Furulyás Dóra, Stork Natasa, Szabó Zola, Szász Dániel, Gőz István, Csányi Dávid